2009. március 7., 19 óra

Plakát

Szörényi Levente – Bródy János: ISTVÁN, A KIRÁLY


István, a király örökérvényű rockopera soproni bemutatóján 360 négyzetméter színpadon a Társulat valamint a Somogy Néptánc együttes és közreműködő statiszták monumentális, összehangolt művészi előadásában kel életre államalapításunk hiteles története és minden bizonnyal folytatódik a rockopera legújabb feldolgozásának sikertörténete!

Adipex dosage

SZEREPOSZTÁS

István

István, a király – Feke Pál
Koppány – Vadkerti Imre
Sarolt – Éder Enikő
Gizella – Simon Boglárka
Asztrik – Derzsi György

Torda – Tóth Attila
Laborc – Varga Lajos
Táltosasszony – Fejes Szandra
Réka – Herczeg Flóra
Vecellin – Koroknai Árpád
Pázmány – Aradi Imre
Krónikás – Kristóf István
Sur – Nagy Szilárd
Solt – Kristóf István
Bese – Mező Zoltán
Picur – Töreki Andrea
Boglárka – Molnár Ágnes
Enikő – Papp Annamária

Közreműködnek a Somogy Táncegyüttes táncosai.

Díszlet: Csikós Attila
Jelmez: Kovács Yvette Alida
Koreográfus: Zsuráfszky Zoltán
Rendező: Szikora János

Plakát

25 évvel ezelőtt, 1983 augusztusában mutatták be az István, a király rockoperát, Budapesten a városligeti szánkózódombon. Ez a hely a bemutató előtt rendezvényre, illetve színpadi előadásra nem adott teret és a szánkózódombot is ettől az időtől kezdve keresztelték át Királydombbá, később hivatalosan is. A darab innen indult el hódító útjára, amely napjainkig bezárólag sikert sikerre halmozott!

Ez után a fantasztikus diadalmenet után egyértelműen adódott a kérdés: mivel lehetne megünnepelni a 25 éves jubileumot?

Rosta Mária ötlete alapján a Zikkurat Ügynökség útjára indította azt az egy évig tartó versenyt, amely a jubileumi bemutató szerepeiért folyt. A Társulat című televíziós szereplőválogatásra 1600-an jelentkeztek és a 2007. márciusától 2008 májusig tartó versenyt 18 rögzített és 12 élő adásban láthatták a nézők. A Társulat a Magyar Televízió legsikeresebb és legnézettebb műsora volt. A verseny végeredményeként létrejött A Társulat és a 22 tehetséges énekes-színész lány és fiú lett a már legendásnak nevezhető István, a király rockopera szereplőgárdája.

Plakát

A televíziós műsor után mindössze egy hónap állt rendelkezésre, hogy a szerepeket frissen elnyert csapat a rendezői stábbal színpadra állítsa a jubileumi előadást. A bemutató a Papp László Budapest Sportarénában, 3 teltház előtt óriási sikerrel zajlott és a közönség egyértelműen megszerette a 20-25. életévükben járó fiatalokat, akiknek neve ma már sokaknak ismerősen cseng.

A jubileumi előadássorozat ezek után Székesfehérváron folytatta diadalmenetét, a Sóstói Futballstadionban 2 teltház előtt, a Szegedi Szabadtéri játékokon 5 teltház előtt, Budapesten a Szent István Bazilikánál 20.000 néző előtt, Révkomáromban 10.000 néző előtt. Három hónap alatt több mint százezren látták az előadásokat. A nyári előadások (az Aréna kivételével) mind szabadtéri helyszíneken lettek bemutatva, közel 850 négyzetméteres színpadon, 120 közreműködővel, a legmodernebb háttér és kivetítőtechnikával.

Plakát

A mű kőszínházi bemutatójának a Kaposvári Csiky Gergely Színház adott otthont. A jelenleg repertoáron levő darabot 2008-ban 18 előadásban láthatják a nézők és a 2009-es évadban is folytatódnak az előadások.

A darab soproni bemutatóján 360 négyzetméter színpadon a Társulat valamint a Somogy Néptánc együttes és közreműködő statiszták monumentális, összehangolt művészi előadásában kel életre államalapításunk hiteles története és minden bizonnyal folytatódik a rockopera legújabb feldolgozásának sikertörténete!

Jegyek már kaphatóak 2000-10.000 forintos egységáron! A nagy érdeklődésre való tekintettel kérjük időben váltsák meg helyeiket!


Jegyek kaphatóak:
MKB ARÉNA SOPRON (info@mkbarenasopron.hu , Tel.: 99/508-968, 99/311-250)


További jegy értékesítő helyek:

Alexandra könyvesboltok, Kisalföld Volán utazási irodák, Pro Kultúra Kht. Jegyiroda, Escort Tourist Utazási Iroda, Blaguss Utazási Iroda

Plakát

to top