2012. április 14. 15.00 és 19.30 óra – Rebecca

Az Elisabeth után újabb Lévay Szilveszter sikermusical az MKB Musical Arénában! A Rebecca a magyar származású, Grammy-díjas komponista, és állandó szerzőtársa, a szövegíró Michael Kunze munkája, amit a Budapesti Operettszínház Bécs, Japán és Helsinki után 2010-ben mutatott be, és jelenleg is nagy sikerrel fut műsorán.

Kora legnépszerűbb regényírójává tette, s a világhírt is meghozta Daphne du Maurier számára a Rebecca, melyet a filmvászonról Alfred Hitchcock rendezésében itthon A Manderley-ház asszonya címmel ismerhetünk.

A történetet a musicalben is a főszereplő naiv fiatal nő, “Én” elmesélésében ismerhetjük meg. Egy Cote d’Azur-i szállodában ismerkedik meg Lord Maxim de Winterrel, akinek felesége, Rebecca rejtélyes módon vesztette életét. Gyors udvarlás után ő lesz a második Mrs. De Winter, és férjével annak vidéki otthonába, a legendás Manderley-be költözik, mely az első pillanattól rideg és barátságtalan számára. Ráadásul nyomasztóan nehezedik rá az első Mrs. De Winter emléke, aki a ház minden tárgyában, szegletében, főképp Mrs. Danvers, a házvezetőnő gondolataiban folyamatosan jelen van…

Régi terve vált valóra a Kunze-Lévay párosnak, amikor du Maurier izgalmas, már-már krimiszerű regényét zenés színpadra vihették. A sikerszéria Bécsből indult, Budapesten folytatódott, és a Budapesti Operettszínház nagyszabású produkciójában Sopronba, az MKB Musical Arénába érkezett!

JEGYEK MÁR KAPHATÓAK!

Információ és jegyvásárlás

MKB Musical Aréna
Sopron, Lackner Kristóf utca 48.
Hétfő-Péntek: 8.00-16.00

Online jegyértékesítés itt!

Vezényel: BOLBA TAMÁS

“Én” SZINETÁR DÓRA • VÁGÓ ZSUZSI (19.30 óra)
Maxim de Winter BERECZKI ZOLTÁN • SZABÓ P. SZILVESZTER (19.30 óra)
Mrs. Danvers POLYÁK LILLA
Jack Fawell BÁLINT ÁDÁM
Mrs. Van Hopper SZULÁK ANDREA
Frank Crawley FÖLDES TAMÁS
Beatrice FÜREDI NIKOLETT
Ben PIRGEL DÁVID
Julyan ezredes JANTYIK CSABA
Frith MARIK PÉTER
Robert OLÁH TIBOR
Giles CSUHA LAJOS
Horridge PÉTER RICHÁRD

Közreműködik: a Színház Musical együttese
Továbbá: Bakos Vera, Fa Géza, Kapeller Anasztázia, Marton Lajos, Meszter Ervin

Zenei vezető: MAKLÁRY LÁSZLÓ

Rendezőasszisztens: ANGYAL MÁRTA
Koreográfus-asszisztens: MIRTSE RÉKA • SZŰTS RITA

Játékmester: ROGÁCS LÁSZLÓ
A rendező munkatársa: BORI TAMÁS

Díszlettervező: HORESNYI BALÁZS
Jelmeztervező: VELICH RITA

Koreográfus: TIHANYI ÁKOS
Rendező: BÉRES ATTILA

Eredeti produkció: Vereinigte Bühnen Wien
Színpadraállítási jogok világszerte: VBW International GmBH,
Linke Wienzeile 6., 1060 Bécs, Ausztria, e-mail: international@vbw.at, web: www.vbw.at
Ősbemutató: 2006. szeptember 28., Wiener Raimund Theater/Vereinigte Bühnen Wien (VBW)
Eredeti logóterv: Dewynters PLC
Magyarországi jogok: Pentaton Koncertügynökség – Lőrinczy György

Sajtó megjelenés

A Pulzus TV riportja a sajtótájékoztatóról

Jön Rebecca: Szerelmi thriller a soproni MKB Musical Arénában – Nyugatmagyar.hu

Rebecca musical az MKB Sopron Arénában kettős szereposztással! – Musicalinfo.hu

Rebecca musical Sopron – MKB Aréna – Musicalhirek.blog.hu

to top