Gyűjtéssel rajtol a női kosárlabda szezon

21121_akademiaOktóber 2-án, szerdán 18 órakor a PINKK Pécsi 424 ellen, megkezdi az UNIQA EUROLEASING SOPRON is a szereplését a Közép Európai Liga (MEL) 11 együttest felvonultató, érdekesnek és izgalmasnak ígérkező sorozatában. A gyász jegyében, a szeptember elején, az UNI Győr csapatát ért busztragédia miatt azonban idén más koreográfia szerint nyitják meg a szezont.

Időrendben haladva, már kedden kora este várják a szurkolókat az MKB Arénába, ahol 18.45 órakor versenyző utánpótlás csapataik, felnőtt együttesük, és a klub munkatársai jelenlétében, néma csendben, felvonják a csarnok légterébe a tavalyi bajnoki címnek, a magyar kupa győzelemnek, illetve kadett csapatuk elsőségének emléket állító zászlókat. Itt fogják átadni azt a serleget is, melyet az előző évadban a klubért legtöbbet tett játékost illeti. Az esemény nyilvános, minden érdeklődőt várnak. Már csak azért is, mert 19 órától a kisteremben közönségtalálkozót tartanak, ahol Török Zoltán ügyvezetőt és Igor Polenek vezetőedzőt kérdezhetik.

Szerdán a kapukat 16 órától nyitják. A mérkőzésre 1000 forintos egységáron válthatók belépők. Mivel a találkozó teljes bevételét a balesetben elhunyt Tapodi Péter és Fűzy Ákos családjának a megsegítésére ajánljék fel, ezért kivételesen MINDEN csarnokba érkező (munkatársat, bérleteseket, utánpótlás játékosainkat is beleértve) csak az 1000 forintos jegy megváltásával léphet be az Arénába! A bejáratoknál egy-egy urnát is elhelyeznek, hogy ki-ki, lehetőségeihez mérten, a belépőjegyek megváltásán felül, hozzájáruljon a két család megsegítéséhez. A belépőjegyekből, és a gyűjtésből befolyt összeget, a soproni kosárlabda társadalom nevében, a klub és a gyűjtésben segédkező szurkolók képviselőjén keresztül juttatják el a két családnak.

16.30-tól a Soproni Darazsak Akadémia bemutatóját tekinthetik meg, majd a két csapat bemelegítése, és bemutatása után kezdetét veszi a PINKK 424 elleni találkozó. Ennek szünetében díjazzák a tavalyi szezon 10 Legtöbbet Fejlődött Játékosát.

to top