Kulisszatitkok a gálaelőadás előkészületeiről

fekepalKözeledik október 23., és ezzel együtt a 10 éves évfordulónk alkalmából megrendezésre kerülő Best of Musical Aréna gálaelőadásunk előkészületei is egyre magasabb sebességi fokozatban haladnak.

Őn is izgatottan várja már az előadást? Hogy tovább fokozzuk, megosztunk néhány kulisszatitkot!

Nézzük a házigazdákat! Janza Kata és Feke Pál biztosan otthonosan fog mozogni az Aréna színpadán, ahol nem egyszer kísérte vastaps és ováció az előadásukat.

A gála során fellépő Budapesti Operettszínház ünnepelt művészeinek sora egy újabb taggal bővül. Nem kisebb név, mint Földes Tamás csatlakozik a már bejelentett sztárokhoz!

latvany700

A mellékelt látványterven jól kivehető az előadás színpadképe, melynek érdekessége, hogy a Budapesti Operettszínház 50 tagú zenekara, Balassa Krisztián vezetésével, az Aréna új épületrészének emeleti szekciójában foglal majd helyet. Így a korábbiakban megszokottnál is mélyebb és egyben több szintes színpad tárul majd elénk.

Több, mint 150 négyzetméternyi LED fal, és közel 500 (!) lámpa teszi majd felejthetetlenné a Somfai Péter által megálmodott látványt. A vetítésre kerülő videó grafikák gyártása párhuzamosan, több műhelyben folyik.

keroA Budapesti Operettszínház közel 600 jelmeze segít majd abban, hogy a teátrum szólistái valamint musical együttese megjeleníthesse az elmúlt 10 évünk emlékezetes pillanatait, melyek most új köntösben, megismételhetetlen keretek között elevenednek meg a Novomatic Musical Aréna monumentális színpadán.

Már kezdetét vették a próbák is! Az előadás neves rendezője, KERO® nagy energiákkal dolgozik azon, hogy egy olyan előadás részesei lehessenek a velünk ünneplők, mely örökre beírja magát az Aréna aranyoldalaira.

Meglepetéssel is készülünk, de erről bővebbet már nem mondhatunk.

Ha még nem vette meg jegyét, ne habozzon, hiszen a délutáni előadásra is szép ütemben fogynak a jegyek.

Találkozzunk október 23-án, és ünnepeljük együtt az elmúlt 10 évet!

bestofmusical16oranetredarazsakra

to top