2009. november 14. 15.00 és 19.00

muzsikahangja221x300A Soproni Petőfi Színház 2008/2009-es színházi évadjának kétségkívül egyik legsikeresebb előadása A muzsika hangja című családi musical volt. Minden előadást teltházzal játszottak, az előadásokra már hónapokkal előre elfogytak a jegyek.

A nem mindennapi érdeklődésre való tekintettel a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. úgy határozott, hogy ismét “műsorára tűzi” a darabot. Az új színházi évadban a Petőfi Színház műsorstruktúrája nem teszi lehetővé, hogy egy előző évadbeli előadást átvigyünk az új évadra, ezért keresték annak a lehetőségét, hogy ennek ellenére mégis ki tudják szolgálni a közönség igényét.

Közismert tény, hogy az MKB Arénát üzemeltető Raabersport Kft. rendszeresen otthont ad különböző zenés daraboknak. Mivel A muzsika hangja című darab is ilyen műfajú előadás, felvetődött annak lehetősége, hogy a népszerű családi musicalt abban a környezetben mutassák be.

A két cég ügyvezetője többszöri egyeztetés után megállapodott egymással abban, hogy november 14-én két előadást tartanak az említett darabból az MKB Aréna óriási színpadán.
Ez a megállapodás további együttműködésre is lehetőséget ad, ennek kifejezésére a szeptember 7-én Török Zoltán, a Raabersport Kft. ügyvezetője, Darvasi Ilona, a Petőfi Színház igazgatója, valamint Nyerges Ferenc, a Prokultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója aláírták a két cég közötti hosszútávú együttműködési szerződét, melyben a felek többek között kifejezik azon szándékukat, miszerint közös céljuk Sopron kulturális életének továbbfejlesztése, ennek keretében Sopron és vonzáskörzete lakosságának igényes kulturális programokkal ellátása, Sopron turisztikai imázsának erősítése, támogatása.

A Felek együttműködése elsősorban a Soproni Petőfi Színház zenés előadásai bemutatására, a későbbiekben együttes szándék esetén közös produkciók bemutatására és forgalmazására vonatkozik. Az együttműködési szerződést határozatlan időtartamra kötötték.
Richard Rodgers

A MUZSIKA HANGJA

Lelátó

Családi musical két részben
Szereposztás

Maria Rainer: VÁSÁRI MÓNIKA
Berta nővér: CSONKA HAJNALKA
Margaréta nővér: SIMON ANDREA
Zárdafőnökasszony/Apátnő: BENCZE ILONA, Jászai Mari díjas
Zsófia nővér: AMBRUZS KLAUDIA
Georg von Trapp kapitány: LAKLÓTH ALADÁR
Franz, az inas: NAGY GÁBOR
Frau Schmidt, házvezetőnő: SAJGÁL ERIKA
Liesl: RÁRÓSI ANITA
Friedrick ……………………..
Luisa ……………………..
Kurt ………………………
Brigitta ……………………..
Marta ……………………..
Grete ……………………..
Rolf Gruber: SÖVEGJÁRTÓ ÁRON
Elsa Schraeder: KERESZTES ILDIKÓ
Ursula: STATISZTA
Max Detweiler: KISS ZOLTÁN
Herr Zeller: BENKŐ PÉTER, Jászai Mari díjas
Elberfeld báró: ZSOLNAY ANDRÁS
Egy apácanövendék: GALKÓ PATRÍCIA
Von Schreiber admirális: MAKAY SÁNDOR, Aase díjas
Elberfeld báróné: STATISZTA
Frau Zeller: TÉBI MÁRTA
Továbbá: 4 apácanövendék

Díszlet: PERLAKI RÓBERT
Jelmez: GYARMATHY ÁGI
Stylist: BORBÉLY GYÖNGYI
Szcenika: KRSZTOVICS SÁNDOR
Koreográfus: TOPOLÁNSZKY TAMÁS

Korrepetítor: BENCSIK ERZSÉBET
Rendezőasszisztens: SIMON ANDREA
Súgó, ügyelő: RŐTH ILDIKÓ

Rendező: PINCZÉS ISTVÁN, Jászai Mari díjas

Maria a fiatal, életvidám lány apácának készül. De bármennyire is felszabadult és örömteli az élet a kolostorban Abbes nővér vezetése alatt, Maria mégis hamar rádöbben arra, hogy az apáca élet nem neki való. Nem tagadja meg azonban azokat az értékrendeket és elveket, amelyeket a zárdában tanult. Von Trapp százados igazi vonalas katonaember, aki felesége halála után egyedül neveli hét gyermekét egy gyönyörű alpesi házban.

Munkáját segítendő felveszi nevelőnőnek gyermekei mellé Mariát. A lány megdöbben azon, mennyire túlfegyelmezettek, milyen felnőttesen viselkednek a kicsik – úgy dönt tehát, hogy a mogorva Von Trapp szigorú rendszabályait felrúgva, megtanítja a gyerekeknek, hogyan örülhetnek az életnek. Hamarosan egy igazi énekkar vidám hangja visszhangzik az Alpokban…

A második világháború árnyékában játszódó musical évtizedek óta egyike a legnépszerűbb családi musicaleknek.

muzsikalelato

Jegyek vásárolhatóak a Pro Kultúra jegyirodájában és az MKB ARÉNA jegypénztárában. Jegyárak: 3000-5000 forint. Érvényes színházi bérlettel: 2000 forint.

Színházi bérlettel csak a Pro Kultúra jegyirodájában válthatóak kedvezményes belépőjegyek!

A muzsika hangja – Lelátó, jegy árakkal (PDF)

Online jegyértékesítés

to top