2013. augusztus 17-18., Elfújta a szél – A nyár szenzációja!

Rómeó és Júlia, Elfújta a szél - Sajtótájékoztató

Rómeó és Júlia, Elfújta a szél – Sajtótájékoztató

A Budapesti Operettszínház 2013 nyarán a Szegedi Szabadtéri ősbemutatót követően Sopronban is bemutatja a Rómeó és Júlia musical francia szerzőjének egy újabb darabját. Gérard Presgurvic a Rómeó és Júlia után, az Elfújta a szél című könyvből és filmből merített és egy közel két órás zenés produkciót hozott létre. A musicalben benne hagyta a már jól ismert film fontos jeleneteit is és egy kicsit még a maga módján megfűszerezte a darabot. A siker nem maradt el, és a darab európai turnéra indult.

Ezek után talán nem meglepő, hogy Kerényi Miklós Gábor ismét a sztár szerzőtől választott. Somogyi Szilárd rendezésében a soproni közönség pedig az elsők között láthatja a MKB Aréna szabadtéri színpadán magyarul az Elfújta a szél musicalt 2013. augusztus 17-18-án. – jelentette be Borbély László, a Budapesti Operettszínház produkciós igazgatója és Török Zoltán, az MKB Musical Aréna igazgatója.

Az előadásra több mint 10.000 nézőt várnak a szervezők, Abdai Géza alpolgármester a város nevében üdvözölte az újabb, turisztikailag is jelentősnek mondható vállalkozás bejelentését.

Horváth Zoltánné, a Pro Kultúra Nonprofit Kft. igazgatójától megtudtuk, hogy a darabban szerepet kapnak a színház színi tanodájának növendékei, valamint a gigantikus produkcióból kiveszi részét a színház személyzete és műszaki gárdája is.

A sajtótájékoztatón részt vett a Budapesti Operettszínház két sztárja, Janza Kata és Szabó P. Szilveszter is, akik a hétfő esti “Jövőre! Veled! Itt!” musical főszereplőiként, már sokszor megcsodált, lenyűgöző játékukkal, elsöprő sikert arattak az MKB Musical Aréna színpadán.

Jegyek már kaphatók az ismert soproni jegyirodákban és az Interticket országos hálózatában!

Online jegy-vásárlás

Leírás, ajánló, részletekkel az eredeti darabból a Musicalinfo.hu oldalán
A Kisalföld megyei napilap beszámolója a sajtótájékoztatóról

to top