Még több sztár a Saigon-teraszon!

Sorra érkeznek a sztárok a soproni Saigon-teraszra. A musical főszereplőivel találkozhatnak itt az érdeklődők – Dolhai Attila követte Vágó Zsuzsit, Mészáros Árpád Zsoltot, Feke Pált és Kerényi Miklós Mátét, de érkezik még ide Vágó Bernadett, Dancs Annamari, Szabó P. Szilveszter, Vörös Edit, Bordás Barbara és Csengeri Ottília is!

Képtár – Saigon terasz

Minden nap délután 4 és 5 óra között találhatók meg a musical főszereplői a Saigon-teraszon, a soproni Puskás Sörözőben (Várkerület 83.).

Dolhai Attila - Fotó: Pados Noel

Zsúfolásig megtelt a terasz augusztus 14-én délután, amikor a Miss Saigon férfi főszereplője, a Christ alakító Dolhai Attila volt a vendég. A Budapesti Operettszínház musicalsztárja a műsorvezető, Laczó Tímea kérdésére visszaemlékezett korábbi szakmájára – egykor ugyanis tanító bácsinak szólították a gyerekek. A zsámbéki tanítóképzőt végezte el, s kötelező gyakorlaton próbálta ki magát a gyerekek előtt. Hozzátette, ez a színháznál sokkal nehezebb műfaj, ráadásul mindig nagy felelősséget érzett a diákok iránt.

Elmesélte, hogy Fejes Endre Jó estét nyár, jó estét szerelem! című darabjának székesfehérvári előadása – érdekesség, hogy a produkció rendezője a Budapesti Operettszínház jelenlegi főigazgatója, a Miss Saigon színpadra állítója, Kerényi Miklós Gábor volt -, s benne Nagy Zsolt alakítása akkora hatással volt rá, hogy végleg eldöntötte, színész lesz.

Dolhai Attila - Fotó: Pados Noel

2001-ben vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol, mint elmondta, “sokgenerációs” osztályba került, együtt járt például Szőcs Artúrral, Tompos Kátyával, Balogh Annával, vagy jelenlegi kollégái közül Nádasi Veronikával, Peller Annával és Kerényi Miklós Mátéval, akinek csak megerősíteni tudta korábbi, a Saigon-teraszon elhangzott kijelentését: “Tényleg szoros a kapcsolatunk, szó nélkül segítjük egymást!”

Visszaemlékezett arra is, hogy 2003-ban, tehát még egyetemistaként debütált az Operettben a Mozart! címszerepében. De pályája elején sokat játszott vidéken is: Nyíregyházán a Jézus Krisztus Szupersztárban, Miskolcon az Elisabeth-ben, Szegeden a West Side Storyban, Békéscsabán pedig a Jekyll és Hyde-ban. Az első nagy operettszínházi szerep után pedig jött a második: Rómeó. Elmesélte, ekkor már a Mozart!-ban összeszokott csapat dolgozott együtt: “Szabó P. Szilveszter, Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán számára és nekem is az volt a legfontosabb, hogy egy iszonyatosan jó előadást hozzunk létre. Most azt érzem, hogy a Miss Saigont csak ehhez tudom hasonlítani!”

A készülő musicalprodukcióról elmondta, egy szép történetet mesél el, romantikus helyzetekkel, romantikus zenével, közben iszonyatos hajszával.

“Nem énektechnikailag nehéz Chris szerepe, inkább arra a kérdésre nem könnyű választ találni, hogy lehet két embert szeretni, s azt sem egyszerű könnyek nélkül megállni, ahogyan a két nő küzd a szerelméért. Kerényi Miklós Gábor mondta a próbákon: ˝ne maga sírjon Dolhai, én akarok zokogni˝. De nem tagadom, az egyik szám alatt a lábamon, a következőnél pedig a hátamon futkos a hideg, olyan fantasztikus ez a mű!”

Vágó Zsuzsi - Fotó: Pados Noel

Vágó Zsuzsi augusztus 13-ai közönségtalálkozóján arról mesélt, egy szerepálma teljesült, amikor megkapta Kim szerepét, de hozzátette, ez élete legnehezebb feladata is egyben. A dalok nagy hangterjedelmet kívánnak meg, ráadásul Claude-Michel Schönberg stílusa is más a megszokott musical-zenéknél, illetve színészileg is kihívás a karakter: nagy íve van a szerepnek, rengeteg dolgot él meg a történet során, a kislány Kimből gyorsan felnőtt lesz, a tiszta fehér lélekből egy bártáncosnő, aki végül gyermekéről is hajlandó lemondani. Hozzátette, a produkcióban a gyermekét, Tamet alakító 5 éves kisfiúval, Mátéval szoros kapcsolata alakult ki, nagyon szeret vele együtt dolgozni.

A musicalszínésznő emlékezett gyerekkorára is: ekkoriban állatorvosnak készült, de már az általános iskolában ismerkedett a színészettel, majd megnézte a Valahol Európában című előadást, ennek hatására döntött úgy, más pályára lép. Karrierje a Budapesti Operettszínházban meredeken ívelt felfelé, elmondta, minden premierjén úgy érezte, innen nincs tovább… A Rudolfban Vetsera Máriaként 4500 néző előtt mutatkozott be a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd jött az Abigél Ginája, közben a Rómeó és Júlia női főszerepét is megkapta, ahogy a Neoton musicalben, a Szép nyári napban is Julit, illetve számtalan más karaktert. Most, hogy szerepálma, Kim teljesült, megint úgy érzi, innen nincs tovább, előre, de hozzátette, titkon reméli, hogy sok szép produkció vár még rá.

Vágó Zsuzsi mesélt a társulatról is, elmondta, a soproni próbák alatt megpróbálnak együtt lazítani is, például közös kirándulásokkal: legutóbb a Fertő-tavon hajókáztak kollégáival. Kulisszatitokként elmesélte, amikor először lépett a gigantikus színpadra a soproni stadionban, s énekelni kezdett, úgy érezte, megnyílt a hangja, a nagy térben ˝kinyílt˝ maga is, s szinte ˝szárnyalt˝ Kim szerepében!

Mészáros Árpád Zsolt - Fotó: Pados Noel

Korábban Mészáros Árpád Zsolt vendégeskedett itt. A Miss Saigon professzora elmondta, nagy kihívás számára ez a szerep, s a karakter különösen közel áll a szívéhez. Hozzátette, remek csapatot gyűjtött össze erre a produkcióra a rendező, KERO®, aki sokat segít mindannyiuknak a munkában. Annyira élvezik a próbákat, hogy néha még éjjel 3-kor is dolgoznak egy jeleneten – lazítás közben, vagy éppen a hotelbe sétálva az utcán. Hozzátette, egy nagyon pörgő produkcióra készülhetnek a nézők, rengeteg látványelemmel.

De természetesen a soproni tartózkodás nem csak a munkáról szól. Mészáros Árpád Zsolt nagyfia már a városban van, s napokon belül megérkezik az egész család, kedvese két közös gyerekükkel. Velük annyi időt szeretne eltölteni a színész, amennyit csak lehet.

A következő évadról elmondta, nagyon sajnálja, hogy Mozart szerepét már nem játszhatja, nagy szívfájdalom számára, hogy az előadás lekerült a repertoárról. De a szerinte már “történelem” Rómeó és Júliában, a Szerdán tavasz leszben, a Rebeccában továbbra is látható, s a Miss Saigon budapesti premierje után még egy bemutató vár rá tavasszal: Szörényi Levente Veled, Uram! című rockoperája. De előtte még visszatér Sopronba, mégpedig Kuncz Feriként december 10-én az Abigéllel az MKB Musical Arénába.

Kerényi Miklós Máté - Fotó: Pados Noel

Előző nap Kerényi Miklós Mátéval találkozhatott a közönség a Saigon-teraszon. Thuy alakítója elmondta, nem most találkozott először a Miss Saigonnal, hiszen amikor édesapja, Kerényi Miklós Gábor – KERO® 17 évvel ezelőtt a szegedi premiert rendezte, ők ketten testvérével még gyerekszereplőként ültek a hatalmas cadillacen. Akkoriban látta a londoni produkciót, s vendégeskedett is a producer, Cameron Mackintosh házában. Majd Budapest után Győrben is megnézte az előadást, sőt, főiskolás korában már játszott is benne. Hozzátette, együtt végzett Dolhai Attilával, aki ugyancsak szerepelt már ebben a keresztmetszet-verzióban. Szerinte a Miss Saigon A Musical.

Korábbi soproni előadásaira utalva kifejtette, nagyon örül annak, hogy a városba szinte ˝hazajárnak˝ a Budapesti Operettszínház több tagjával, ő fellépett már a Szép nyári napban, a West Side Storyban és az Oltári srácokban is itt. Mint mondta, most is boldogan jött, s elmesélt egy kulisszatitkot is: az első próbanapon a Miss Saigon szereplői egy kis focival melegítettek be a stadion füvén.

Feke Pál - Fotó: Pados Noel

Az első vendég a Saigon-teraszon, még a próbák kezdete előtt Feke Pál volt itt, aki John szerepét alakítja a darabban. Elmondta, nagyon várja, hogy felléphessen az MKB Musical Aréna szabadterén épülő hatalmas színpadra, ami szerinte egyedülálló ˝játszótér˝ méretét, technikáját tekintve.

A gigantikus produkció augusztus 19-20-21-én tekinthető meg, 200 szereplő lép színpadra, helikopter is berepül, s élő zenekar kíséri a musicalt Makláry László dirigálásában. Esténként több mint 4 ezren élvezhetik majd a KERO® -rendezte produkciót a többi között még Dolhai Attilával, Szabó P. Szilveszterrel, Bordás Barbarával, Vágó Bernadettel, Dancs Annamarival, Vörös Edittel és Csengeri Ottíliával.

Dolhai Attila - Fotó: Pados Noel

A Saigon-teraszon mindegyikükkel találkozhatnak majd az érdeklődők:
15-én Dolhai Attilával,
16-án Vágó Bernadettel,
17-én Dancs Annamarival,
18-án Szabó P. Szilveszterrel,
19-én Vörös Edittel,
20-án Bordás Barbarával,
21-én pedig az örök Gigivel, aki már az 1994-es premieren is ezt a szerepet alakította: Csengeri Ottíliával.

Illetve közülük többen fellépnek majd augusztus 18-án és 19-én a szabadtéri színpad mellett megnyíló Hungaricum Faluban, egy musical- és egy operettműsorral.

to top