MISS SAIGON – Hasznos információk!

Pénteken este 20 órakor megnyílnak az MKB MUSICAL ARÉNA Szabadtéri Színpadának kapui, melyet este 21 órai kezdettel a nyár legjobban várt musical előadásának, a Miss Saigonnak a premierje, majd szombaton és vasárnap még egy-egy előadás követ.

Több, mint tizenháromezer vendéget várunk a három nap során. Felhívjuk az előadásra érkezők figyelmét, hogy a kapuk mindegyik nap este 20 órakor nyitnak. Az óriási tömeg miatt érdemes minél előbb a helyszínre érkezni. A Szabadtéri Színpadnak otthont adó Városi Stadion két irányból közelíthető meg. Egyrészt – e három napra – a mindkét irányból behajtási tilalom alá eső Káposztás utca – MERKUR FŐKAPU -, másrészt a patak szomszédságában fekvő autós tanpályához vezető Selmeci utca – MKB FŐKAPU – felöl. Napközben az MKB FŐKAPU, illetve a Várkerületen, a Puskás Söröző Saigon Teraszának közvetlen közelében működő jegy-értékesítő helyen (minden nap 10-18 óra között), esténként pedig a helyszínen, mindkét bejáratnál válthatóak még belépőjegyek.

A Miss Saigon sztárjai a helikopterrel (Fotó: Pados Noel)

Az autóval érkezők a közeli, már ismert parkoló helyek – Ikva patak partja, Aréna parkoló, környező utcák – mellett, a stadion területén kialakított fizetős parkolóban – 800 forint/autó – is elhelyezhetik gépjárműveiket. A parkoló 18 órakor nyit.

A beléptetésnél az interneten vásárolt jeggyel – E-Tickett – érkezők részére külön sáv kerül kialakításra, kérjük figyeljék a jelzőtáblákat!

A musical éjfél körül ér véget, ezért érdemes meleg ruhában érkezni.

Mivel csak az első 15 sor párnázott, ezért a székekre érdemes magukkal párnát hozni vendégeinknek, de a helyszínen is lehetőség nyílik ülőpárnák kölcsönzésére. A Kisalföldnél jegyet váltóknak ásványvíz is jár a belépő mellé, melyet szintén a kölcsönzőknél vehetnek át.

Igényes műsorfüzeteket is lehet vásárolni 300 forintos egységáron. Keressék árusainkat!

A Stadion területén csütörtöktől Gasztrofesztivál is működik Soproni Piknik Hungaricumfalu elnevezéssel, ahol táj jellegű ételekkel, italokkal és színes, zenés műsorral várják az érdeklődőket. A kapuit minden nap 14 órakor nyitó rendezvény ingyenesen látogatható, a fizetési eszköz a Kékfrank.

Dolhai Attila a Saigon Teraszon (Fotó: Pados Noel)

Folyamatos kapcsolatban állunk a meteorológiai állomással, ha vihar közeledik, az előadás megszakításra kerül. Könnyű, futó zápor esetén az eső elmúltával, 20-25 percen belül száraz székekkel és színpaddal várunk mindenkit a folytatásra, melyről hangosbemondón keresztül folyamatos tájékoztatást nyújtunk.

A Saigon Terasz (Puskás Söröző, Várkerület 83.) közben nap mint nap 16 és 17 óra között újabb és újabb sztárokkal várja az érdeklődőket. Augusztus 18-án Szabó P. Szilveszterrel, 19-én Vörös Edittel, 20-án Bordás Barbarával, 21-én pedig az örök Gigi-vel, Csengeri Ottíliával találkozhatnak a rajongók.

Mindenkit szeretettel várunk!

to top